2015. február 3., kedd

Teljes kiőrlésű búzakenyér


Most is volt félretéve egy kis főtt krumplilé,amit kenyérsütéskor szeretek használni a víz helyett.
A kenyér hozzávalói : 50 dkg BL80 liszt
                                 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
                                 25 dkg öreg tészta
                                 10 dkg rétesliszt
                                 3,5 dl főtt krumplilé
                                 2,5 dl tej
                                 2,5 dkg élesztő
                                    1 kávéskanál cukor
                                    2 evőkanál olaj

A kenyér tetejére szezámmag

A dagasztógépbe pakoltam a hozzávalókat,a folyadékot óvatosan adagoltam hozzá,és szép simára dagasztotta a gép.Ezután a kelesztőkosárba tettem, hagytam duplájára kelni.
Kelesztés után meg formáltam,sütőpapírral bélelt jénaiba tettem és hagytam kelni még.Addig a sütőt előmelegítettem 220 fokra.A kenyér tetejét és a jénai tetejének a belsejét jól bepermeteztem vízzel,
majd a kenyér tetejét pengével bevagdostam megszórtam szezámmaggal,befedtem a jénai tetejével és ment az előmelegített  sütőbe 50 percre.Majd levettem a jénai fedelét és így hagytam sülni tovább amíg a kellő színt elérte.
                             
                                 




2015. február 1., vasárnap

Burgonyás háromszögek,füstölt csülökkel töltve


A hűtőben volt egy kevés főtt füstölt csülök, meg egy kis krumplipüré, ez adta az ötletet hogy megsüssem ezt a finomságot.
A tészta hozzávalói: 75 dkg BL55 liszt
                               25 dkg margarin
                                 2 tojás sárga
                                 1 csapott evőkanál só
                                 20 dkg  krumplipüré
                                   5 dkg élesztő felfuttatva
                                   2 dl tej
A töltelék: 1 nagy pohár tejföl
                 4 gerezd fokhagyma reszelve
                 6 nagy fej vöröshagyma szeletelve és párolva
                 2 marék apróra vágott főtt füstölt csülök

A tetejére : 1 felvert tojás
                  sok reszelt sajt


A lisztet a margarinnal elmorzsolom ,hozzáadom a krumplipürét,és a többi hozzávalót,és egy sima, nem ragadós tésztát készítek belőle.A tésztát letakarom és hagyom duplájára kelni.Addig elkészítem a tölteléket.
Először a vöröshagymát szeletelem fel,és kevés olajon megpárolom, és félreteszem hűlni,és négy adagra osztom.Ezután a fokhagymát reszelem le ,és belekeverem a tejfölbe és félre teszem.Majd a csülköt apró kockákra vágom,és négy adagra osztom.Ezután lereszelem a sajtot,és felverek egy tojást.
A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítom,és négy egyenlő részre osztom.A tésztát vékonyra,és téglalap alakúra nyújtom,lekenem a fokhagymás tejföllel,rászórom a felaprított csülköt, majd a kihűlt, párolt hagyma egy részét.
Ezután a tészta széleit behajtom és feltekerem mint a bejglit és a sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, a tetejét lekenem a felvert tojással és megszórom sok reszelt sajttal. Azután háromszögekre vagdosom és úgy tolom a sütőbe. A 200 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütöttem.